Egy szál pólóban és papucsban sétálok haza az esőben, hideg szél fúj, ami kifejezetten nem esik jól a fizikai testemnek. Ez biztos. De akkor miért van ez? Semmi sem véletlen.. Először az jutott eszembe, hogy ez által megbetegszem, és talán ez véd meg egy nagyobb katasztrófától. Meg kell betegednem. Egész elviselhetően hangzott. De hoppá! Mint villámcsapás: már megint az egóm, hisz ez az eső nem csak rám esik! A város összes emberére. Semmi sem véletlen? Úgy érzem ez a felismerés hirtelen romba dől, pedig nagyonis hiszek benne. Semmi sem véletlen. több ezer emberre az eső nem véletlenül esik? Képtelenség! 

Megpróbálkoztam azzal, hogy hangosan mondom ki a gondolataimat, hátha így könnyebben sikerül felfednem az általam ismert logika újabb varázslatos játékát.

Semmi sem véletlen.

Esetleg egy ember élete forog kockán? Ha nem kezdett volna el esni, valakinek, aki fontos(vagy akár csak egy lélek, mint én) ezáltal az életét vesztené, és sajátos bölcsességét nem tudná továbbadni annak, akinek szüksége van rá?

Kezdtem barátkozni a gondolattal. 

Talán az én megfázásom, csak egy minimális áldozat saját magamért?

Ha nem kezd el esni, valaki másképp cselekszik, akinek még fontos dolga van az életben, és belehal?

Elviselhető gondolat.

Minden és mindenki egy. Semmi sem véletlen.

Ezután kicsit összekuszálódtak a gondolataim, és bármily bizarrnak hangzik, valamiért egyetlen szó jutott eszembe.

Egyetlen szó, aminek talán a jelentésében sem vagyok biztos, mégis csak ez cikázott a fejemben. De miért? Erről a szóról nekem sok-sok más dolog jut eszembe, nem az eső, nem a megfázás, nem a betegség. Mégis miért éppen ezt a szót nem tudtam kiverni a fejemből? Talán ezen kéne elgondolkoznom. Tán ez a szó a magyarázat az egész gondolatmenetemre. De nem látom az összefüggést. Véletlenek, kapcsolódások, és ez a szó. Eső, megfázás, fájdalom. Minden és mindenki egy.

Százezernyi ember tán egyetlen ember hatalmas fájdalmáért viselne el egy "kisebb" terhet? Akarjuk mi ezt? Világosan nem akarjuk. Az önzőségünk,egónk nem akarja. Miért viselnék el akár több heti megbetegedést egy olyam emberért, akit nem is ismerek, de ha még ismerném is, egyáltalán nem lenne szimpatikus, sőt, talán legszívesebben a pokolba küldeném?! 

S egy mondat jutott ismét az eszembe: Minden és mindenki EGY!

Aztán a szó, mely szinte mindvégig csengett a fülemben:

Szeretet!