Mérges vagyok. több mint egy órás történetet gépeltem le, és elveszett. Soha többet nem fogom tudni ilyen átéléssel leírni. Ez már csak másolat lesz. Elment a kedvem az egésztől, hogy megosszam veletek. De megpróbálom megint, bár elég indulatos és ideges vagyok emiatt.

Szeretném leszögezni, hogy az időérzékem hagy kivetni valót maga után, és a memóriám se kifogástalan.

Nem tudom hol kezdjem a történetemet, mivel nem tudom eldönteni, mi volt előbb; a tyúk, vagy  a tojás?

Megmerem kockáztatni, hogy az én életemben a tojás.

Tojást igazából sosem ismertem. Ismerősöm általi ismerősöm volt. a kapcsolatunk a kézfogásra és a köszönésre korlátozódott. Úgymond nem volt jelentősége az életemben.

A "tyúk" egy ismerősöm pincebuliján jelent meg először életemben. Akkor a mi kapcsolatunk is a köszönésre korlátozódott. Azt mondtam neki, hogy szia. Ennyi.

Talán egy évre rá egy szórakozóhelyen rámköszönt valaki, akit én először enm ismertem meg. Ő volt az, a történetemben Tyúknak nevezett személy. Akkor is csak köszönt, és felhomályosított róla, honnan ismerem. Emlékeztem.

Egyszer kaptam egy üzenetet, egy sokak által ismert és közkedvelt "ismerősnekjelöllek" portálon. El akarta adni egy személyes tárgyát. Ezzel nincs is gond, de ez nem egy körüzenet volt, nekem címezte, amit először nem tudtam hova tenni. Válaszoltam neki sablonosan, így hangozhatott:

-Rendben, majd megkérdezem érdekel-e valakit.

Nem sokkal ezután, felvett egy sokak által ismert, és szeretett társalgó programba, aminek a neve hasonlít az " EME SE" kifejezésre.
 

Elkdezdtünk beszélgetni, természetesen a termékkel kapcsolatos dolgokról. De a történet nem lenne egész, ha nem úgy folytatódna, hogy a beszélgetés további beszélgetéseket szült. Olyan beszélgetéseket, amiket mással meg se mertem volna kockáztatni.

Olyan teológiai - és- filózófiai elképzeléseimet meséltem el neki, amiket ezelőtt nem sokaknak mertem, mivel attól tarottam, hogy nem értik, és "furcsának" tituálnak. De Ő válaszolt rájuk. Tyúk felfedezett valamit a mondandómban, ezáltal mégtöbbet tudtunk beszélgetni. Beszéltem neki a kedvenc könyvemről is, amire Ő nagyon kíváncsi lett. Sokáig ígérgettem neki, hogy odaadom. Egyszer azt mondta, hogy elmegy nyaralni, és szeretné akkor elolvasni ezt a könyvet. Így is történt.

Miután elolvasta, szándékában állt visszaadni a könyvemet. Mint kderült, egy napon, egy helyre vezetett mindkettőnk útja, így úgy döntöttünk, ekkor fogja visszaadni.

A találkozás nagyon rövid, és semmitmondó volt. Akkor még. Utólag már vélek benne felfedezni némi jelentőséget. S ez a jelentőség nem más, mint hogy Tújás és Tyúk kéz a kézben jöttek felém. Természetesen kicsit meglepett, de nem tulajdonítottam különösebb értelmet ennek. Tojással kezetfogtam, Tyúktól átvettem a  könyvet, és mentünk a saját útunkra.

Természetesen semmi sem véletlen.

Kedves Tyúk ismerősöm ezután többször kérdezett tőlem olyan dolgokat, amire nemigen akartam válaszolni. A kapcsoltukról. Én úgy éreztem nekem ehez semmi közöm, Tojást sem ismerem annyira, hogy állást foglaljak.

Tudjátok hogy miről szólnak az olyan mesék, amikben a menny és pkol háborúba indul, és vannak a semleges lények, akik egyik oldalon sem foglalnak állást. Őket tekintik a leggecibbnek.

Persze egy kicsit ez az este eltér ettől a példától, én nem éreztem magam gecinek. Miért kéne ebbe beleszólnom? Semmiért. Nem is tettem. Nem ártottam senkinek.

Egy kisebb kanyart veszek a történetben.

Olykor szeretek eljárni felebarátaimmal meginni néhány részünkről üdítőnek nevezett, alacsony alkoholartalmú folyadékot. Ezen az esté is éppen ezt a szokásunkat rögzítettük a történelemben. Időközben csatlakozott hozzánk három számomra akkor még ismeretlennek számító személy, közülük kettő perceken belül elhagyta a helyszínt, egy maradt ott közülük.

Én most Rednek szeretném őt elnevezni, mer pár perce hazafelé sétálva, mikor elgondolkoztam az álnevén, egy nagy piros ember alakot láttam reklám formájában.

Szóval Red ottmaradt inni velünk. Nagyon kellemeset italoztunk, és persze közben beszélgettünk is.
 

-itt megjegyezném , hogy megint kitörlődött amit írtam, pedig már a végéhez értem. Biztos belefogok  keveredni a történetbe-

Több üdítőzés, és beszélgetés után Rednek eszébe jutott valami.A nevem. 

Tojás és Tyúk útjai szétváltak, Tyúk így látta jónak. Ezután is sokszor beszélgettünk.

Egyszer elhívott egy bulira, ami náluk került megrendezésre.

Bevallom, nem akartam elmenni. Nem ismertem ott senkit. Kivéve Tyúkot, de vele sem találkoztam túl sokszor. Végül elmentem

Nagyon jól éreztem magam. Tovább a történet szempontjából fölösleges részletezni, Kellemes este volt.Mint később kiderült, erre az estére jöttek volna hívatlan vendégek is. Történetesen Tojásék. Ő úgy gondolta, hogy jó ötlet eljönni erre a bulira, és megveretni a  szívének kedves hölgy barátait. Elég furcsa gondolat nem? Azért szeretném leszögezni, hogy a mi Tojásunk nem egy nagítv szereplő. Nagyon is meg lehet érteni, még ha kicsit irraconálisnak is tűnik.

Szóval megkérte egy jóbarátját, hogy segítsen ebben neki. A barátja próbálta felkelteni a figyelmét, hogy ez valószínűleg nem egy célravezető ötlet, de Tojás a pillanat és érzései hevében rendíthetetlennek bizonyult. Így a barátja beleegyezett, és elindultak útjukra, felénk. 

Nem jutottak el hozzánk. Tudjátok miért nem?

Lekésték a buszt.

Semmi sem véletlen.

Szóval Rednek eszébe jutott a nevem.  Kikövetkezthető honnan. Ő volt Tojás bajtársa.
 

Tojás megkérte, hogy bánjon el velem.Tudta, hogy szoktunk Tyúkkal beszélgetni. Irracionális, de lényegében megérthető.

Miután Reddel átbeszéltük a történetet, és kiderült, hogy egy komikum az egész, ésszerű beszélgetést fojatott Tojással, és megállapodtak, hogy az egésznek semmi értelme. Igazuk volt.

Red barátommal ezekután többször is összetalálkoztunk mérsékletlen alacsony alkohotartalmű üdítőital társaságában.  Idősebb, tapasztaltabb volt nálam, olykor véltem némi az életemmel kapcsolatos tanulságot leszűrni a mondandójából.

Azthiszem (immáron harmadszor) kitérhetek a mai estére. Végre.

Ismételten elfogyasztottunk pár üdítőt, és egy nagyobb társaságban vígan szórakoztunk. A társaság létszáma csökkent, míg nem csak páran maradtunk, és átmentünk egy  közeli üdítőzőhelyre folytatni a.....hát az üdítőzést.

Sikerült rövidre fognunk, megegyeztünk, hogy lassan haza kell menni. Ki-ki elindult a maga útján. Úgy döntöttem, teszem egy kisebb kitérőt, hogy Reddel addig is beszélgethessünk. 

Mivel Ő ma volt utoljára a társaságunkban. Másnap készült elhagyni az országot.

Red ezen az estén a társaság számára felettébb szórakoztató ingben jelent meg. Jót mulattunk rajta, több poén szülőatyja is volt ez az ing. Valakinek a szájából az is elhangott, hogy ez neki nagyon kell.

Red utolsó éjszakája az országunkban. Egy más országban, amit a poén kedvéért "T-Land"-nek nevezek meg, Red a kultúra és felfogás magasabb formáját vélte felfedezni. Tegyük hozzá, jogosan.

Szóval sétáltunk hazafele, elérkeztünk ahhoz a sarokhoz, ahol útjaink ketté válnak. 

Ezen a sarkon még hosszas beszélgetést folytattunk, és talán a sok üdítő hatására, de igyekeztem némi mondanivalót keresni a beszélgetésben. Találtam is, nem egyet. Hasznos tapasztalatokat sajátítottam el a mondandójából. Valószínűleg ez a beszélgetés hatással lesz az előttem álló évekre. Valamilyen szinten.

(Mivel immáron harmadszor írom le ezt, a lelkesedésem kicsit lankadt, kénytelen leszek rövidre fogni.)

Testemben éreztem az ágy iránti vágyat, sajnos a gondolataim csak a hazajutásra terelődtke idővel, így úgydöntöttem, elbúcsúzom. Ezt egy olyasféle "négeres-tiszteletreméltatom a másikat - laza" kézfogással igyekeztem lezárni. Tudjátok, kézfogás, és az egyik vállunkat összeverjük, míg a másik kezünkel megpaskoljuk az érintett hátát.

Többszor mindenféle jókat kívántunk egymásnak miközben távolodtunk, haladtunk a saját hazafelé vezető útunkon. De Ő megállt, és visszaszólt. A sok egészséges üdítő hatására nem biztos, hogyan is fogalmazott, de valahogy így hangozhatott:

-Hé, hallod, nem kell az ingem?

Tudatmódosult állapotomban ennyit voltam képes válaszolni:

- Mi van?

Megismételte a kérdést, ezután én többször megismételtem a saját kérdésemet, miközben visszabaktattam felé. Olyan vicces volt az egész. Értitek. 

Elfogadtam az ingjét. Bár sokáig hüledeztem, de mégis olyan alternatívan jóleső gesztus volt.

Most már tényleg elindultunk ki-ki a maga irányába, és fél perc elteltével kitört rajtam az erőteljes röhögés.

Nem cinikus röhögés volt ez. Olyan boldog, illuminált, jóleső röhögés. Akkor jutott eszembe, hogy talán ennyi kihagyás után ezt szívesen leírnám szegényes blogomba.

Egy rendőr-ing volt.